Vélemények

Barna Judit Budapest Barna Judit

Véletlenek pedig nincsenek! Így találkoztam össze névrokonommal a facebookon. Egy közös ismerősünk bejegyzését pont ugyanabban a percben kommentáltuk. Ugye milyen furcsa? :) Bejelöltem, és kiderült hogy rengeteg közös vonásunk van. Elolvastam, hogy az energetikai masszázzsal foglalkozik, a KoroKan masszázzsal. Soha nem hallottam eddig róla, és azonnal kértem is tőle egy időpontot, hogy megismerjem, kipróbáljam. Nem ismertem Juditot előtte, csak a hangját hallottam, hihetetlen nyugtató hatást gyakorolt rám. Egy feszült nap után érkeztem hozzá. Pont jókor jött, hogy feltöltsön energiával, - gondoltam. Egy kellemes környezet fogadott, és kíváncsisággal töltött el hogy milyen is ez a masszázs. Bár előtte megnéztem róla videót, és sok más masszázst ismertem már, de ehhez fogható pozitív élményben nem volt még részem, míg 1.5 órán át, átmozgatta a testem, minden porcikám, egészen egyedi módon, (a fejmasszázs az volt maga a tökély). Ezt mindenkinek ki kell próbálnia, addig nem tudja meg milyen csodálatos. Akkor még csak a nyugalmat, a harmóniát éreztem belül, azon kívül a testnek iszonyatosan jól esett. 1 hét elteltével jöttem rá, hogy már egy alkalom után érezhető, hogy a testet és a lelket mennyire képes rendbe tenni. A bennünk lévő feszültségek kihatnak a testünkre, betegségeket produkálnak, és káoszt az agyban. Bennem most őszintén elmondhatom, hogy az a nagy káosz, összevisszaság rendeződni látszik. És ahogy leültem ide most írni, jöttem rá, hogy amit idáig próbáltam bármi más technikával megoldani, és nem sikerült, az most elindult, megtalálva a helyes utat, a harmóniát. Hogy miket csináljak az életemben,, hogyan kezeljem a problémás helyzeteket, hogyan kezeljem a csalódásokat. Juditnak, és a KoroKan masszázsnak köszönhetően,megnőtt az önbecsülésem, és olyan dolgon léptem túl pontosan ma, amelyen idáig képes voltam hónapokig, évekig rágódni, gyötörni magam. Olyannyira meglepődtem az elmúlt hét történésein, hogy szerettem volna megosztani veletek. Nagyon friss az élmény, az a hatás, amit a masszázs, és Judit gyakorolt rám. Szívvel lélekkel csinálja! Ezért olyan tökéletes! Sugárzik lényéből a szeretet, a harmónia, a boldogság, az hogy segíteni akar neked, hogy neked jó legyen! Gratulálok neki, és örülök hogy megismerhettem annak köszönhetően, hogy figyeltem a jeleket. Ha tehetitek egyszer legalább ki kell próbálnotok, hogy megérezzétek jótékony hatását. Köszönöm Barna Judit. :)"

Bíróné Cseh Éva, Kompolt Farkas Lajos, Budapest

Nekem a tegnapi nap legnagyobb élménye a masszírozás volt. Engem még soha életemben nem masszíroztak, de most Lajos jóvoltából kipróbálhattam a KoroKan masszázst és az kimondhatatlanul jó volt. Ha valaki nem ismeri ezt a masszázst vagy ismeri és szereti, nagyon tudom ajánlani ezt az igen jó kezű masszőrt. Teljes testi-lelki felfrissülésben volt részem (kicsit irigylem Indrát, a feleségét, akinek minden nap kéznél van ez a lehetőség) Nem győzöm elégszer megköszönni ezt az élményt.

Bojcsuk Ilona Fürediné Szalay Ilona, Budapest

59 éves vagyok. Mindig fizikai munkát végeztem. Szeretném az élményeimet megosztani. Felajánlották, hogy megmasszíroznak. Mivel ezt a KoroKan masszírozást nem ismertem, úgy gondoltam kipróbálom. Végül mi bajom lehet? Kellemesen csalódtam, mert nagyon jó érzés volt, olyan könnyed, de mégis nagyon jól esett a testemnek. Gondoltam, ha már itt vagyok, akkor elmondom mi az, ami nekem rendetlenkedik. Először a jobb kezemen a gyűrűs és kisujjam el volt zsibbadva, majd a derekam és a lábaim is fájtak. Többszöri masszírozás után ezek megszűntek. Olyan mintha kicseréltek volna. Ez nem túlzás, ez tény! Nagyon jól alszom azóta. Rendszeresen 1 héten egyszer mindig megyek masszíroztatni. Köszönöm a lehetőséget és a kedvességet amit kaptam. A lábaimat úgy érzem, könnyedén gurulnak. Az ujjaim nem zsibbadnak. Üzenem, aki nem ismeri, csak legalább egyszer próbálja ki és megérzi ezt a kellemes érzést és nem fog fájni semmi. Köszönöm, hogy végigolvasta.

Tatos Lászlóné, Dunaharaszti, 49 éves, üzletvezető Nagyné Berghammer Éva, Budapest

Panasz: a nyakam fájt, ezt a fájdalmat a vállamban is éreztem, és a derekamban, ami munkámban és a pihenésemben is zavaró volt. Eredmény: már egy masszázs is segített, a fájdalom elmúlt, de úgy éreztem ahhoz, hogy a probléma teljesen megoldódjon, időnként nem árt ismételni a masszázst. Az is fontos, hogy az ember feszült idegrendszerét is oldja, lazítja.

Uril Edwards, London, 52 éves, könyvelő Masszőr: Kaszásné Kata, London, Anglia

Panasz: ideg becsípődés a gerinc derék részénél. Korábban is előfordult már és kórházi kezelésre szorult. Segítséggel ült és feküdt le a masszázsszőnyegre, valamint mindkét bokája be volt dagadva. Eredmény: rögtön a masszázs után képes volt egyedül felállni a szőnyegről. Másnap arról számolt be, hogy a problémája teljesen megszűnt. Azóta sem jelentkezett újra az ideg becsípődés. A bokájáról is lement a duzzanat 3 kezelés után, ami hetente történt.

Hajdu Zsuzsanna, Brüsszel Masszőr: Kovács Anikó, Brüsszel

A KoroKan masszázsról Kovács Anikó, Brüsszelben élő magyar szülésznőtől hallottam először. (Tudomásom szerint Belgiumban nincsen más KoroKan masszázsterapeuta...) Várandósságom ötödik hónapjától járok rendszeresen Anikóhoz. Minden alkalommal szinte újjászületek. Feltöltődöm energiával, a testemben lévő feszültségek feloldódnak, harmóniába kerülök önmagammal és a külvilággal. Teljes biztonságban érzem magam Anikó kezei között. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb egy kismama számára. Szeretem ezt a szinte táncszerűen megkomponált masszázsformát, és jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Ferencz Ágnes, Brüsszel Masszőr: Kovács Anikó, Brüsszel

Számomra a KoroKan masszázs egy újfajta élmény volt, bár eddig csak Shiatsu masszázsban volt részem, így nincs nagy összehasonlítási alapom. Nagyon fontos volt számomra a nyugodt, tiszta környezet, a kellemes meditatív zene, mint környezeti hatás máris elősegítette azt, hogy kicsit kikapcsolódjak. A masszázsra ugyanis esetemben, egy ebédszünetben került sor, a munkám megszakításával. A masszőr folyamatosan követte a visszajelzéseimet a masszázs során, fontos volt számára hogy minden mozdulat csak addig történjen, amíg jól esik, és nem okoz fájdalmat. Mindennek ellenére éreztem, az izmaiban egy enyhe izomlázat, ami jelezte számomra a hatékonyságot. Felfrissültem a masszázs után és energiával töltve éreztem magam. Ez az átmozgatott érzés még pár napig megmaradt.

Zelizi Erika, Budapest Masszőr: Kovács Anikó

Több alkalommal élvezhettem Anikó isteni kezeinek gyógyhatását. Előzőekben nagyon fájt a hátam, derekam, fejem. Ezekkel a panaszokkal kerestem fel Anikót. Alapos, minden testrészemre kiterjedő masszírozást kaptam. Elmondhatom, hogy egy-egy masszázs után hetekig nem fájt semmim. Nagyon hiányzik a folyamatos kezelés. Anikó nagy türelemmel és kedvességgel végezte gyógyító munkáját!

G. Krisztina, Budapest, III. kerület Masszőr: Balázs Csilla, Szentendre, Pest megye

G. Krisztina, Budapest, III. kerület A 28. hétben jártam az ikerbabáimmal, amikor az orvosom eltanácsolt az aktív mozgástól. Sokáig gondolkoztam, mit csinálhatnék, hiszen egyre nehezebbnek éreztem magam, és a tehetetlenség a hangulatomnak sem tett jót. Az interneten böngészve találtam a KoroKan Kismama masszázsra, és bejelentkezem a lakóhelyemhez közel. Így találkoztam Balázs Csillával Pomázon. Nagyon kedves, segítőkész, odafigyelő és tapasztalt személyt ismertem meg benne a masszázsalkalmak során, aki sok jó és hasznos tanáccsal is ellátott. Bár a babák és a pocakom egyre csak nőttek, nem éreztem terhesnek, sőt mondhatom, nagyon könnyedén mozogtam: nem fájt sem a hátam, sem a derekam, sem az ízületeim, és a kedvem sokkal jobb lett. Masszázs közben gyakran elaludtam, tehát nagyon pihentető volt, utána viszont energiával töltött fel olyannyira, hogy még a szülés napján is a havat rendeztem az udvaron. A 38. hétig hordtam a babáimat, ami nagyban betudható a jó testi és lelki állapotomnak. Köszönöm, és hálás vagyok, hogy megismerhettem Csillát, és általa a KoroKan masszázst, és természetesen azt, hogy hozzásegített, hogy a másállapotom valóban egy különleges, más állapot legyen.

Á. Éva, nyugdíjas, Budapest, III. kerület Masszőr: Balázs Csilla, Szentendre, Pest megye

Állandó fejfájás, fáradékonyság és lábduzzanat miatt próbáltam ki a KoroKan masszázst. Szívbeteg lévén tartottam tőle, hogy megkavarja kicsit a szervezetemet. Kellemesen csalódtam, mert Csilla mindvégig oda figyelve, gyengéden, de határozottan végezte a mozdulatokat. Éreztem közben, hogy a feszültség oldódik, és mintha könnyebb lenne mindenem. A masszázs utáni napon a veseműködésem egyértelműen jobban beindult. A lábamról a duzzanat látványosan csökkent, a fejfájás kezdett alább hagyni. Azóta kisebb szünetekkel, de igénybe veszem a KoroKan masszázst, mert utána jobb kedvem van és életvidámabb leszek, hiszen nem fáj a fejem és könnyebb a mozgás is. Az eddig kipróbált masszázsok közül ez tetszik a legjobban. Örülök, hogy van ilyen masszázs.

S. George, 49 éves, közgazdász Masszőr: Balázs Csilla, Szentendre, Pest megye

Ülő munkát végzek és az egész napos görnyedéstől estére már teljesen beáll a gerincem végig. Nehezen tudom ellazítani magam. Csillát ajánlotta egy ismerősöm. Először is tetszett az, hogy nem kell levetkőzni és olajos sem leszek. Aztán a masszázs végén úgy éreztem, mintha a gerincemről lekerült volna minden teher. Már az első után könnyebb érzés volt, bár ekkor még masszázs alatt nem sikerült teljesen ellazítani magam. Ez egyre inkább sikerül most már és ez jó érzés. Csilla felragasztott még a hátamra egy Acu-Tape nevű ragasztószalagot, ami a következő alkalomig fent volt még egy-két alkalommal. Utána ez elmaradt és azóta csak a masszázst kapom. Köszönöm, elmondhatom, hogy jól vagyok. Csak ajánlani tudom minden ülő munkát végző, feszült és gerincfájó embernek!

Szelestei Renáta, 34 éves, tanár, Zalaegerszeg Masszőr: Hadászi Ágnes, Zalaegerszeg

Panasz: erős halántéktáji fejfájás hónapok óta, álmatlanság, stresszes életmód. Eredmény: heti rendszerességgel a tüneteim csökkentek, majd elmúltak. Mindenkinek ajánlom a következők miatt: 1. Jótékony hatás természetes gyógymóddal. 2. Semmi probléma esetén fantasztikus kényeztetés, regenerál, feltölt!

P. Renáta, Budapest Masszőr: Jánvári Gizi, Budapest, Pest megye

A nőgyógyászom 3 hónapos várandós koromban javasolta Gizit és a KoroKan Kismama masszázst elsősorban fáradékonyságom, szorongásom miatt. Ez több mint három hónapja történt, és azóta is nagyon hálás vagyok orvosomnak Giziért, és a javaslatáért. Egyszerűen imádom ezt a masszázst, minden kismamának csak ajánlani tudom. Hogy miért? A masszázs során minden adott, hogy testileg-lelkileg feltöltődjem (halk zene kíséri), elfelejtsem a gondjaimat, egy új, kipihent, jókedvű, nyugodt kismama keljen fel a matracról. Teljesen el tudok lazulni, megszűnnek negatív gondolataim. Napokkal később is érzem a masszázs nyugtató, lazító hatását. Jelenleg egyre jobban fáj a hátam és a fejem, a masszázs ezen fájdalmakat is enyhíti. Az egész masszázs során jó kezekben vagyunk, Gizi nagyon figyel rám és a babára. Kényelmes, biztonságos testhelyzetet teremt párnákkal. Amikor fordulni kell, óvatosan segít. Gizi fantasztikus keze, az érintése nyugalmat, odafigyelést közvetít, amit véleményem szerint a baba is érez, apró rúgásokkal követeli a folytatást, még-még, kérek még. Már az első alkalommal is csodáltam Gizi életkedvét, munkaszeretetét, hogy mekkora energiabomba, és ezt a pozitív energiákat nekünk is átadja. Köszönöm, hogy foglalkozol velem. Remélem, még sok-sok kismamának okozol ennyi örömet, jólétet!

Ladányi Mónika, Kecskemét Masszőr: Kiss Etelka, Kecskemét

Én két kisgyermekem rendszeres cipelése okán keresgéltem, majd leltem rá a KoroKan masszázsra. Azonnal megfogott, hogy a kimasszírozás mellett még energetizálást is ígért. A kisgyerekes lét miatt egyrészt felvettem egy ferde testtartást, másrészt állandó nyaki és háti merevségem alakult ki. Éreztem, hogy ez így nem szerencsés, hiszen, ha már fiatalon ilyen problémáim vannak, mi lesz később. Emiatt gondoltam, kipróbálom a KoroKan masszázst. Első alkalommal egy egésztest masszázst kaptam, ami felülmúlta az elképzeléseimet. Már Etelka személyisége is elvarázsolt, igazán szimpatikus egyéniség. De, amikor a masszázst alkalmazta, éreztem, hogy jó kezekbe kerültem. Minden porcikámat megmozgatta és bizony hazafelé menet úgy éreztem, mintha a testrészeim tőlem független, lazán lennének hozzám kapcsolva. Ilyen szinten lazított ki már az első alkalom. Mondanom sem kell, azóta is imádom és eljárok, mert szinte teljesen megszünteti a merevséget, amit a hátam és a nyakam környékén érzek. És az sem mindegy, hogy az átmozgatáson kívül tényleg ad még valami pluszt. Amire mindenkinek szüksége lenne!

Kiss Etelka, masszőr, Kecskemét

Egy mai tapasztalatomat írom le, mint masszőr. Van egy vendégem, nem tudom mennyi idős, talán lehetne a mamám is. Már több hónapja jár hozzám talpmasszázsra, amivel szinten tartunk, illetve javítunk egy pár korral járó állapotot. Éva nénivel minden alkalommal sokat szoktunk beszélgetni, minden érdekli, és igazán képben van a legfrissebb hírekben is. Éreztem, hogy még valamit szeretne és egyszer csak kibökte, hogy Ő szeretné a KoroKan-t is kipróbálni, való-e az neki ilyen korban? Örömmel vettem, és a következő állandó idejét már KoroKan-nal töltöttük. El kell, hogy áruljam, nekem talán több örömet adott, amit az arcán láttam a masszázs végén. Nem győztem hallgatni, hogy ez mennyire jó volt és még nem volt ilyen kellemes masszírozásban része. Az ajtóból még visszaszólt, „olyan, mintha kicseréltek volna” és csak mosolygott és mosolygott. Szóval a KoroKan által nekem is vannak csodálatos élményeim, amiket az elégedett vendégek mosolyából merítek! Köszönöm Ibolya, köszönöm KoroKan!

Várnai Tünde, Budapest, 41 éves, alkalmazott Masszőr: Várnai Judit, Csömör, Pest megye

Panasz: fáradtság, gyakori hátfájás ami stresszből, ülőmunkából, kevés mozgásból fakad. Eredmény: „lelazult”, pihent állapot minden egyes masszázs után, és a hátfájást okozó befeszült, görcsös izmokat fellazultnak, oldottnak találja

D.-né Adrienn 9 és 11 éves gyermekei, Szeged Masszőr: Szécsiné Konkoly Krisztina, Szeged, Csongrád megye

Panasz: a 11 éves gyermek értelmileg sérült, a viselkedése furcsa, éjszakánként minimum 3-4-szer felébred, keveset beszél, a 9 éves gyermek nehezen tanulja a matematikát, szorongó. Eredmény: már az első masszázs után mindkét gyermeknél javulás mutatkozott: a 11 éves sérült gyermek sokkal nyugodtabb lett, jobban aludt és sokkal folyékonyabban és választékosabban beszélt. A 9 éves gyermekkel nem kellett minden nap tanulni, és mégis minden tárgyból jól teljesített, főként a matekban ért el sikereket, pl. a szorzást egyáltalán nem kellett gyakorolni otthon, mert már megtanulta tökéletesen az iskolában, szorongása is enyhült (nem rágta a körmét). A masszázs jótékony hatása kb. 2-3 hétig érezhető volt, utána ismételni kellett a folyamatosan fennálló stresszhatások miatt.

Gál Viktória, 34 éves, szállodai takarítónő Masszőr: Dani Zsuzsanna, Dunakeszi

Panasz: erős nyak- és hátfájás. Eredmény: első masszázs után szinte azonnali javulás állt be, második után teljesen elmúltak a panaszai.

Kunz Péter, Budapest, 46 éves, szállodai recepciós Masszőr: Várnai Judit, Csömör, Pest megye

Panasz: állómunkát végez, ezért időnként fáj a dereka, ill. fáradtak a lábai. Eredmény: a derékfájdalom hosszabb időre megszűnik, a fáradtság érzése eltűnik a lábakból, de általában is pihentebb, frissebb a közérzete. A két évvel ezelőtti alkalmankénti masszázsból mostanra szinte heti rendszerességű lett. A munka során felgyülemlett feszültség megszüntetésére a masszázst nagyon jó gyógymódnak találja

H. Mária, Dunavecse, 67 éves, rokkant nyugdíjas Masszőr: Fancsaliné Vajai Judit, Dunaföldvár, Gyöngy Fitnesz

Panasz: 39 éve küzd gerincsérvvel, folyamatos gyógyszeres kezelésre szorul, ez gátolja a mindennapi teendők megvalósításában. Eredmény: 3. kezelés után csökkentette a gyógyszerek szedését, 5. kezelés után fájdalomcsillapítókat sem használt, közérzete folyamatosan javult, ismeretségi köre is észrevette a pozitív változást.

Bardi István Masszőr: Umbráthné Nagy Tünde, Budapest

Panasz: fél évvel az agyvérzése után jött először a masszázsra. Eredmény: már a második alkalommal szembe tűnő volt a változás a farizom szimmetriájánál, a masszírozás nagyon jó hatással volt az izomerejének visszanyeréséhez. Azóta is rendszeresen jár.

Viszlai Judit, Nyíregyháza, 60 éves, nyugdíjas tanárnő Masszőr: Tóth Beáta, Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Panasz: csípő- és deréktáji fájdalom, ízületi merevség. Eredmény: a masszázs eredményeképpen a fájdalom csökkent, a mozgás könnyebbé vált. A masszőr kedvessége, megnyerő személyisége bizalmat sugároz, oldott légkört teremt, ez pozitívan befolyásolja a szakszerű kezelés eredményességét.

E. Éva, 73 éves, nyugdíjas Masszőr: Szűcs Aranka, Szekszárd

Én már 73 éves vagyok, és nehezen mozgok, több műtétem is volt, az ízületeim is fájnak. A KoroKan masszázs segített abban, hogy reggelente könnyen ki tudok kelni az ágyból, fel tudom emelni a karom, a lábfejemet is be tudom már hajlítani. Egész napra van energiám, nem fáradok úgy el. Minden héten egyszer igénybe veszem, ennyi nekem is jár. Köszönöm! Vicus néni

Farkas Judit és Herczeghné Gabula Anna fodrászok, a Trendy Szépségstúdióból, Kecskemét Masszőr: Kiss Etelka, Kecskemét

KoroKan-nal akkor találkoztam először amikor Etelkát megismertem, ugyanis helyet keresett a munkájához. Nem tudtam milyen ez, mert nem igazán járhatok masszázsra, mert vérhígító gyógyszert kell szednem, és nem igazán ajánlott az ilyesmi. Viszont fodrász vagyok így eléggé leterheltek a kezeim, a hátam és az egész testem. Munkatársunk (Anna a másik fodrász) már kezdetektől kezdve „megadta” magát és heti rendszerességgel masszíroztatta magát, és minden alkalommal láttam milyen kipihenve jön ki Etelka kezei közül. Anna és Etelka együttes győzedelmével és az én kíváncsiságommal, megadtam magam. A masszírozás tényleg nagyon jól esett, semmi látható nyomát nem találtuk a testemen, viszont az e felemelő érzés, amit érzek utána az semmivel nem pótolható. Azóta én is minden héten megkapom a kezelést és nyoma sincs a hátfájásomnak és karzsibbadásomnak. Köszönöm a sorsnak, hogy épp akkor és épp odavezette elém ezt a lehetőséget amikor szükségem volt/van rá. Köszönjük Etelkának és általa a KoroKan-nak.

Ficsorné Kovács Erika, könyvelő, Kecskemét Masszőr: Kiss Etelka, Kecskemét

Amikor valaki a masszírozásról beszél, akkor általában arra gondolunk, hogy jól megdögönyözik, megfáradt testünket, letapadt izmainkat, és másnap úgy ébredünk, mint akin áthajtott éjjel egy úthenger. A KoroKan kezelés után nem érezünk ilyen kellemetlen utóhatást, ellenben felszabadultságot, könnyebb mozgást, szinte azonnali megkönnyebbülést. A mindennapos ülőmunkában dolgozóknak, kifejezetten ajánlom a rendszeres mozgás mellett, a KoroKan-t. Az én masszőröm Kiss Etelka, egy energikus, nagyszerű teremtés, akivel mellesleg öröm beszélgetni. Pozitív kisugárzásától azonnal jobban érzi magát az ember, és örömmel fekszik a keze közé. A kezelés végén egyből azon jár az eszem, mikor tudok jönni legközelebb. Az ő kezeit, tudományát, nem csak a betegeknek ajánlom, hanem annak is, aki jól akarja magát érezni a bőrében.

Szabó Márti, Budapest, XVIII. kerület Masszőr: Dobsa Tündi, Budapest

A KoroKan masszázs után könnyűnek, légiesnek, felszabadultnak érzem magam. Eltűnnek a gondok, bajok, csak öröm, boldogság és jó érzés kerül előtérbe. A fejem kevesebbszer fáj a masszírozások hatására. Csodálatos dolog ez a KoroKan masszírozás, sok szeretettel ajánlom mindenkinek. Én már függővé váltam, minden héten szükségem van a KoroKan masszázsra. Hálásan köszönöm Dobsa Tündinek, hogy szívvel-lélekkel, szeretettel masszíroz

Kuba Viktória, 39 éves, középiskolai tanár Masszőr: Hadászi Ágnes, Zalaegerszeg

Panasz: nyaki gerincmeszesedés, hátfájás, bal kéz zsibbadása Eredmény: Az első alkalom után már sokkal szabadabbnak éreztem a vállam és a nyakam. A 2-3 heti rendszeresség nagyon sokat segít, elmúlt a zsibbadás és sokkal szabadabb a mozgás. Emellett nekem lelkileg is nagyon jót tesz ez a masszázsforma. Segít kikapcsolni a mindennapokból, a zene ellazít, teljes testi és lelki felüdülést nyújt. Köszönöm!

L. Eszter, Budapest, nyugdíjas Masszőr: Varga Diana, Pest megye

Panasz: évek óta csípőjével vannak problémái, ezáltal bicegve jár. Eredmény: már az első masszázs után teljesen elmúlt a bicegés, aktív életet él, sok programra tudott eljutni. 3-4 hetente jár masszázsra.

G. Katalin, Budapest, 59 éves, nyugdíjas Masszőr: Berger Erzsébet, Budapest

Panasz: korábban gerincsérvvel műtötték, a műtét utáni hegesedés miatt folyamatos fájdalmai voltak. Évek óta fáj a dereka, lába, ami napi szinten gátolja a mozgásban. Eredmény: az első masszázs után jelentősen javult állapota, fájdalma lényegesen csökkent. Heti egy alkalommal történő masszírozás eredményeként, már egy kiadósabb séta sem jelent neki problémát, fájdalmai nagyrészt megszűntek, fronthatásra még előjönnek, de korántsem olyan mértékben, mint a kezelések előtt. Korábban, fájdalmai miatt félcipőt nem, csak sportcipőt tudott hordani. Ma már a 4 cm-es sarkú, félcipő sem okoz gondot.

B. Péter, 40 éves Masszőr: Bokorné Csorba Éva, Tata, Komárom-Esztergom megye

Panasz: 1 éve fáj már a forgóm és kisugárzik a combomba. 20 percnél tovább nem tudok ülni. Éjszakánként többször felébredtem a fájdalomra. Eredmény: az első masszázs után jelentősen csökkent a fájdalom. Azóta a rendszeres masszás után (heti, kétheti) el is felejtettem a fájdalmakat. Több órás autóvezetés, motorozás sem okoz gondot.

Molnár Józsefné, Fonyód, 66 éves, nyugdíjas Masszőr: Dákai Csabáné, Kéthely, Somogy megye

Panasz: hónapok óta fennálló vállfájdalom, ami miatt a kezét sem tudja teljesen felemelni. Eredmény: az első masszázsnál fájdalmasabbnak érezte ezt a terület, viszont a következő heti találkozásnál újságolta, hogy az előzőekben szedett fájdalomcsillapító gyógyszereit elhagyta és a kezét is föl tudta emelni a rendes magasságig. Azóta is jön hozzám 2-3 heti rendszerességgel masszázsra, hogy így tudjuk fájdalommentesen rendbe tartani a vállait.

G. Krisztina, Budapest, III. kerület Masszőr: Balázs Csilla, Szentendre, Pest megye

A 28. hétben jártam az ikerbabáimmal, amikor az orvosom eltanácsolt az aktív mozgástól. Sokáig gondolkoztam, mit csinálhatnék, hiszen egyre nehezebbnek éreztem magam, és a tehetetlenség a hangulatomnak sem tett jót. Az interneten böngészve találtam a KoroKan Kismama masszázsra, és bejelentkezem a lakóhelyemhez közel. Így találkoztam Balázs Csillával Pomázon. Nagyon kedves, segítőkész, odafigyelő és tapasztalt személyt ismertem meg benne a masszázsalkalmak során, aki sok jó és hasznos tanáccsal is ellátott. Bár a babák és a pocakom egyre csak nőttek, nem éreztem terhesnek, sőt mondhatom, nagyon könnyedén mozogtam: nem fájt sem a hátam, sem a derekam, sem az ízületeim, és a kedvem sokkal jobb lett. Masszázs közben gyakran elaludtam, tehát nagyon pihentető volt, utána viszont energiával töltött fel olyannyira, hogy még a szülés napján is a havat rendeztem az udvaron. A 38. hétig hordtam a babáimat, ami nagyban betudható a jó testi és lelki állapotomnak. Köszönöm, és hálás vagyok, hogy megismerhettem Csillát, és általa a KoroKan masszázst, és természetesen azt, hogy hozzásegített, hogy a másállapotom valóban egy különleges, más állapot legyen.

Hajdú Katalin, Sopron Masszőr: Fekete Ibolya, Sopron, Győr-Moson-Sopron megye

Férjemnek ajándékoztam KoroKan kezelést, gépkocsivezető, sokat fáj a dereka. Mivel ő nem igazán szereti a masszázsokat, úgy gondoltam ezt talán elfogadja. Mivel házhoz jött a masszőr, így könnyű volt rábeszélni. Nagyon meglepődött, hogy milyen jó volt már az első alkalommal is a hatása. Azóta már ő kéri, ha problémája van.

Nagy Judit, Sopron Masszőr: Fekete Ibolya, Sopron, Győr-Moson-Sopron megye

Fodrász vagyok, barátnőmtől kaptam ajándékba a kezelést. Azóta is nagyon hálás vagyok neki, mivel már az első kezelés után sokkal jobban éreztem magam, csökkent a vállamban hosszú ideje meglévő fájdalmam. Lényegesen jobb lett a közérzetem, hangulatom. Én is többször ajándékoztam már KoroKan kezelést, mindig nagyon nagy sikere volt.

Dr. Petrás Margit Masszőr: Balázs Csilla, Szentendre, Pest megye

Ízületi és gerincproblémáim miatt évtizedek óta rendszeresen veszem igénybe masszőr segítségét. Barátnőm hívta fel a figyelmem egy új módszerre, a KoroKan-ra, s Balázs Csillára, aki ezt mesterfokon gyakorolja. Nem csalódtam. A módszer is, Csilla is remek. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Dr. Patzer Mária, orvos, Sopron Masszőr: Várkonyi Edit, Sopron, Győr-Moson-Sopron megye

4 éve kezdődő ízületi panaszaim miatt szinte már a mozgásban is korlátozottá váltam, fájdalmaim egyre fokozódtak. Egy véletlen folytán olvastam a KoroKan energetikai testkezelésről. A leírtak alapján úgy éreztem, hogy e komplex izomstimuláló, pontnyomásos technika csökkentheti a panaszaimat. Kipróbáltam. Az egyórás kezelés nagyon jólesett, s ennek hatására folytattam a megkezdett kezelést. A harmadik kezelés után szinte megszűntek a fájdalmaim, mozgásom könnyebbé vált. Ezóta is jár hozzám a terapeuta, hetente egy alkalommal, jól érzem magam. Hogy akkor szükségem van-e a kezelésre? Igen, mert ennyi törődést megérdemel a szervezetem, megőrizve a jó közérzetet testi és lelki egyensúlyt.